Nyugati szomszédunknál úgynevezett ágazati kollektív szerződések szabályozzák, hogy mennyi bért kell kapniuk a dolgozóknak.
Szerző(k): Zádori BenceA legtöbb szuvenír bár kedves ajándék egy nyaralásból hazafelé, ám egyik sem túl tartós. Aruba azonban új szintre emelte a vendégszeretetet.
Szerző(k): Zádori BenceSzombaton újranyílt Magyarország első McDonald's gyorsétterme. Most nem az újdonság varázsa miatt, hanem a beígért akcióért várták a sorukat az emberek.
Szerző(k): EconomxA Heineken Hungária után újabb magyarországi sörgyártóval szemben zárult le a GVH eljárása, amely megállapította, hogy a Dreher is szűkítette a sörválasztékot – vette észre az Economx. A hatóság ezért 12 millió forintos bírságot szabott ki, a társaságot pedig megfelelési program kialakítására kötelezte. A vizsgálat során a versenyhivatal feltárta, hogy a gyártócég a törvényi tilalom ellenére olyan szerződési feltételekkel kötött megállapodást egy budapesti vendéglátóhellyel, amely szinte kizárólagosságot eredményezett annak sörválasztékában.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsEgyedülálló elvek mentén működik a kecskeméti menüző: fél óra alatt megebédelhetünk Bella segítségével.
Szerző(k): Fogarasi KittiBezár a legendás étterem, új célokat fogalmaznak meg, az utolsó nap bevételét azonban felajánlják az UNICEF-nek.
Szerző(k): EconomxBár csalóka a jó idő, bizony szeptember végéhez közeledve a klasszikus nyári turisztikai időszaknak vége, és mérleget is lehet vonni.
Szerző(k): EconomxIgazságtalan kizárólag a Balatonon számonkérni az inflációt, amikor minden termék és szolgáltatás drágul – mondta az Economx legújabb podcastjában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Flesch Tamás szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy ugyanaz a szolgáltatás olcsóbb a horvát tengerparton, mint a magyar tengeren.
Szerző(k): Economx